2.rész

Sziasztok.: ) Megjött a 2.rész. Remélem elnyeri a tetszéseteket.  Sokat kellet várni, amiért bocsi. Rövidke lett, és még uncsinak mondanám, de lassacskán eljönnek az izgis részek is. Most már nagyon várunk komikat, mert így nem tudjuk, hogy tetszik-e vagy sem. A 3.részt Vivianne írja, ami biztos, hogy nagyon jó lesz.: ) puszillak titeket.<3

~Ann.xd

Barna szemei csillogtak a tornaterem ablakain besütő fénytől. Fejét, egy fekete sapka fedte, amit fordítva viselt a kobakján, és barna haja kikandikált a kis résen. Körülbelül két számmal nagyobb fehér inget viselt, és sötétkék farmernadrágja ülepe majdnem a térdénél lógott. Ezt soha nem fogom megérteni, hogy miért jó, ha a fél hátsója kilóg. Fekete cipője valami márkás darab lehetett, mert a legtöbb fiú lábán hasonló lábbeli virított. A mellette jövő lány, olyan magabiztosan lépkedett azokban a 10cm-es sarkakban, hogy csak lestem. Hosszú fekete haja egyenes szálakban omlott vállaira. Sötét barna szemei, kihívóan voltak kisminkelve. Kis fekete ruhát viselt, amit inkább vennék fel buliba, mint egy iskolai évnyitóra. Úgy tűnik Sophie-nak igaza volt abban, hogy ő a legnépszerűbb lány mert, ahogy végig jött a tornatermen, mindenki bámulta, és köszöngetett neki. Ami őt egy kicsit sem zavarta, mert, ahogy láttam a legtöbb fiúra még kacéran rá is kacsintott. Ahogy oda értek, Olivia rögtön rám szegezte tekintetét.

- Ez ki? – mutatott rám, és közben szemöldökét felhúzta.

- Ő az új barátnőm! – állt mellém hirtelen, Scott. Egy ’mi van’ fejet vágva fordultam a mellettem álló fiúhoz.

- Jobbat is találhattál volna, Scotty.  – szólalt meg a magát olyan gyönyörűnek képzelő lány. Most rá vetettem tekintetem, kicsit sem szép nézéssel. Amint meg szólalhattam volna, már valaki más megtette helyettem.

- Oliv, légy kedves. – mondta, és a lányra nézett. – Szerintem ő az új osztálytársunk. – fordult felém. – Szia, Justin vagyok. – mosolygott rám, amiről nem igazán tudtam levenni a tekintetem.  – Hogy hívnak?

- Elisabeth. – mondtam ki nevem, de szemem még mindig a száján lévő mosolyt nézte.

- Akkor Elisabeth, üdvözöllek a South High-ban. - arcán még mindig ugyan az a mosoly ékeskedett. Már értem, miért van minden lány belé zúgva. Ennek a mosolynak nehéz ellen állni.            

- Kérek, mindenkit maradjon csendben, az évnyitó kezdetét veszi! – hallottam meg egy mély rekedtes hangot.

- Gyere ide. – mondta Sophie, megfogta alkarom, és magához húzott. – Jobban teszed, ha nem tartod ennyi ideig a szemed Justin-on, mert egy kicsit feltűnő. – igaza lehet, de ha egyszer nem tudtam levenni mosolyáról a szemem, nem tehetek róla. Az igazgató, aki a Mr. James névre hallgatott, elkezdte évnyitói beszédét, ami olyan unalmas volt, hogy ezt szívesen ki hagytam volna. Beszélt az elmúló nyárról, és a beköszöntő őszről. A vizsgákról, ami csak az év végén lesz, de azért 10 percet prédikált róla. Köszöntötte az új diákokat, meg persze a régieket is. Amiről a legtöbbet beszélt az a futball volt. Nem a rendes lábbal rúgós futballról, hanem a kézben szaladósról. Amerikai futball. Ahol úgy döntik, és borítják fel egymást az emberek, hogy nézni is fáj nem, hogy átélni. Ahogy végig néztem a tornatermen mindenki lázban volt a közelgő meccs miatt, amit az imént mondott az igazgató. Még a mellettem álló Sophie is huhogott, mikor Mr. James azt kiabálta, hogy - Meg kell nyernünk! Úgy tűnik ebben az iskolában a foci nagy szerepet játszik.

- Halljam a csatakiáltást, mindenkitől! – kiabálta az igazgató.

- South, South, South High. – hangzott el a csatakiáltás, olyan hangosan, hogy a tornaterem falai bele remegtek. Csak néztem szét magam körül. Mindenki, minden egyes gyerek kiabálta, csak én nem. Mentségemre szóljon, nem tudtam semmi ilyesmiről. És mivel most már tudok róla, a legközelebbi alkalommal én is kiabálni fogom. - South, South, South High! – kiabáltam magamban.                 

Körül belül még 10 percig beszélt az igazgató azután, minden osztály a terme felé vette az irányt. Sophie mellett voltam egész végig, nem akartam elveszni ebben a hatalmas iskolában. Mivel a mi termünk az suli túl oldalán volt, fel tudtam mérni az iskola pár pontját. Ha egyedül kéne mennem már meg találnám a büfét, a kémia labort, a színháztermet, és az uszodát. Igen! Szerencsétlenségemre uszoda is volt az iskolában. Mivel egy kicsit sem tudok úszni, és még a víztől is irtózok, nem nagyon örülök ennek a hatalmas medencének.   

Mire a teremhez értünk, meghallottam az első csengő szót, amin elmosolyodtam, mert most már 100%-ig biztos voltam abban, hogy iskolában járom ki az utolsó évemet.  

Amint beléptem a terembe, csodálkozva néztem körül. Annyira boldog voltam, hogy elmondani nem tudom. Minden olyan csodás volt. A zöld tábla, a tanári asztal, a padok. Olyan volt ez számomra, mint egy álom. Lehet, hogy mások utálják az iskolát, de én egyelőre, még imádattal néztem minden apró kis szegletét.

- Hé, Lisa. – hallottam meg Sophie hangját. – Ide gyere. – mikor oda fordultam, barátnőm, az egyik, még üres pad felett állt. Oda sétáltam mellé, és lehuppantam az egyik székre. – Mától ez a mi helyünk. – mondta, és rá csapott az asztalra, miközben ő is leült. A három padsorból, a mi helyünk a baloldalon az utolsó előtti pad volt. És, hogy kik rohantak, hogy övéké legyen az utolsó pad? Scott és Jared. Mint valami két kis óvodás, úgy foglalták el a helyüket.

- Látom Mr. táskát dobtad.  – dugta előre a fejét közöttünk Jared.

- Most már nem a táskám lesz a pad társam, hanem egy hús vér ember. – nevetett Sophie és közben tenyerét Jared homlokához tette, és hátra tolta fejét.      

- Pedig eddig jól láttam a táblát. – szólalt meg Scott is. – Most viszont meg kell kérjem a kedves padtársadat, hogy egy kicsit húzza össze magát mert úgy jobban látnám a terepet. – hangjában hallatszott, hogy viccelődésből mondta.

- Vegyek neked szemüveget, te szegény? – fordult hátra Sophie, de amint válaszolt volna Scott, egy másik hang szólalt meg.

- Jó napot, osztály. – egy idős nő tette le cuccait a tanári asztalra, és mosolyogva nézett körül.

- Ő az osztályfőnökünk, Mrs. Walt. – súgta fülembe Sophie. – Amilyen aranyosnak látszik olyan szigorú. - ez a néni? Úgy tűnik, nem lennék jó emberismerő, mert én meg mertem volna rá esküdni, hogy egyáltalán nem szigorú, de ha a padtársam azt mondja így van, akkor hiszek neki.

- Egy új diákról tudok. – mondta Mrs. Walt.

- Itt van.  – mutogatott rám Sophie. Mindenki engem kezdett el bámulni, amitől egy kicsit kényelmetlenül kezdtem magam érezni.

- Állj fel és mutatkozz be. – mondta a tanár. Lassan álltam fel a székről, és közben a tekintetem cikázott az engem figyelő emberek között. Addig, amíg meg nem láttam megint azt a mosolyt, amitől megint csak azt tudtam bámulni. De nem sokkal később már nem csak a mosolyát, hanem a szemét kezdtem fürkésztem. Ahogy ő is engem nézett, olyan volt, mint, amit a nagyi írt le a naplójában, arról az alkalomról, mikor a nagyapámmal találkoztak először.

- Kislányom, jól vagy? – zökkentett ki Mrs. Walt. Bólintottam, a többiek pedig halk kuncogásba kezdtek. – Hallgatunk. – mondta.

- Elisabeth Forest vagyok. – csak ennyit tudtam mondani, nem tudtam mi mást mondjak még.

- Melyik iskolából jöttél? – kérdezte meg Mrs.Walt.

- Otthon tanultam. – válaszoltam.

- Szóval te eddig soha nem jártál iskolába? – jött a következő kérdés.

- Nem. – a rövidke válaszom, némelyik ember arcán csodálkozást váltott ki.

- Akkor remélem jól fog telni az első napod. – mosolyodott el ismét a tanár. És abban a pillanatban éreztem azt, amit nem kellet volna. A másságom valami oknál fogva, kezdett kibontakozni.  

        

1. rész

Sziasztok!

Meghoztam az első részt, mely remélem elnyeri a tetszéseteket. A következő részt x Ann fogja hozni nektek. Ha elolvastátok, hagyjatok magatok után nyomot, mert mint tudjátok, nagyon sokat számítanak nekünk a kommentek.:)

Puszi Vivianne. 

Reggel mosolyogva ébredtem fel, mert tudtam, ma elkezdem a végzős évemet, mint normális, gimnazista tinilány, s nem úgy, mint az elmúlt években tettem. Végre nem magántanulóként, unalmasan fogom élni a mindennapjaimat, habár az én életem nemigen mondható egyhangúnak. Végre-valahára lehetnek barátaim, elmehetek bulizni, osztálykirándulásokra, összejövetelekre.. Ezek nekem eddig kimaradtak az életemből, de most mindent be fogok pótolni, ebben biztos vagyok. Mikor kimásztam az ágyból, azonnal a fürdőbe vettem az irányt, ott elvégeztem a reggeli rutinomat, aztán visszamentem a szobámba, ahol felvettem, a már tegnap kikészített ünneplőmet, melyet anyával vettem, még a múlt héten. Fehér trikó, fekete aszimmetrikus szoknya, mely elől rövid, hátul hosszú, s fekete magassarkú. Annyira egyhangúnak találtam az öltözékem, hogy az már fájt. Gondoltam megspékelem valamivel, így hajamat fejem tetejére kötöttem kontyba, s a kontyon egy piros szalagot tekertem át, majd masniba kötöttem. Szememet szemhéjtussal húztam meg, telt ajkaimra pedig a hajamban ékeskedő szalaghoz hasonló színű rúzst kentem. Vállamra dobtam fekete Converse táskámat, melybe már tegnap bepakoltam, mindezek után pedig elhagytam szobámat. A lakásban egyedül voltam, így arra következtettem, anyáék már elmentek. A hűtőhöz sétáltam, s letéptem róla, a rajta virító rózsaszín papírt, melyre anyáék üzenetet hagytak nekem. Figyelmesen olvastam a sorokat.

Drága Elisabeth!

Apád még mindig szörnyen ellenezte a dolgot, de aztán sikerült beszélnem a fejével, így nyugodtan, s boldogan indulhatsz iskolába, és vághatsz bele végzős évedbe. Drukkolunk neked, hogy jól sikerüljön az első napod. Érezd magad nagyon jól, s vigyázz magadra. Kaja a hűtőben, el ne késs. Nekünk dolgunk volt, késő este érünk csak haza, így az ebédről magadnak kell gondoskodj. Vigyázz, el ne veszítsd a fejed, mert akkor tudod mi lesz! Ne hagyd magad felidegesíteni!

Ölel: Anya és Apa

Még egy utolsó pillantást vetettem magamra az egész alakos tükör előtt, s mikor meggyőződtem róla, emberien nézek ki, elindultam. Az iskola nem volt messze az otthonunktól, s az utat is tudtam, mivel anya már napokkal ezelőtt megmutatta nekem. Nem vagyok az a félős kislány típus, és izgulni sem szoktam nagyon, de most egy minimális félelem azért volt bennem. Mi lesz, ha nem fogadnak be? Ha mindenki elutasító, esetleg lenéző lesz?! Soha nem jártam még rendes iskolába, s barátaim sem voltak. Nem vagyok alkalmazkodó, s ha beszólnak, akkor nagyon a lelkemre veszem a dolgokat. Mi van, ha felidegesítenek, és nem bírom megállni az átváltozást? S ha megtámadok valakit? Kezdem úgy érezni, hiba volt a rendes, állami taníttatás mellett döntenem. A gimnázium felé közeledve, kezdtem egyre jobban beparázni, de tartottam magam. Választhattam volna a másik utat is, de én emellett döntöttem. Ha elkezdtem, be is fejezem. A hatalmas, hófehér épület elé érve egy csomó diákot véltem felfedezni, akik kisebb-nagyobb csoportokba gyűlve beszélgettek, nevetgéltek. Nem törődve azzal a rengeteg szempárral, melyek rám szegeződtek, elindultam befelé az óriási intézménybe. Megálltam az üvegajtó előtt, majd egy magabiztos mozdulattal kirántottam azt, s beléptem. Rá kellett jöjjek, nem csak kint vannak rengetegen, hanem bent is. Akárcsak kint, itt is csoportokba verődve beszélgettek a többiek, s kezdtem úgy érezni, egyedül leszek egész nap, de ekkor megpillantottam egy lányt. Szép, barna szemei voltak, s ugyanolyan színű haja, mely lágyan omlott vállára. Apró termetű, csinos lány volt, karcsú alakkal. Testére tökéletesen rásimult a fekete selyemruhája, melyet ünneplő gyanánt választott, egy hozzáillő lapos talpú balerinacipővel. Úgy gondoltam, itt a megfelelő alkalom a barátkozásra, ennélfogva megindultam a lány felé, aki még mindig ott állt, egyedül, s az óriási tömeget vizsgálta szemeivel.
- Szia! Elisabeth vagyok - álltam meg előtte, s arcomra öltöttem egy magabiztos, s egyben meggyőző mosolyt, mellyel próbáltam javítani "jó kislány" imázsomon. A lány, kinek neve még mindig ismeretlen volt számomra furcsán méregetett. Mikor megbizonyosodott róla, hozzá beszéltem, nyelt egy nagyot, s megszólalt.
- Sophie! Biztos új vagy itt, azért szóltál hozzám - szomorodott el, s lehajtotta fejét, ezzel kerülve a szemkontaktust. Aha.. Biztos Ő itt az amolyan lúzer, mint az amerikai tinifilmekben. Nem érdekel, én elhatároztam, hogy akkor is összebarátkozom vele.
- Igen, új vagyok. Amúgy, mire értetted ezt a.. "csak azért szóltál hozzám" dumát? - kérdeztem tapintatosan, mire arcára apró mosoly kúszott.
- Nem tartozom a legkedveltebb személyek közé - kuncogott halkan. - Ha a népszerű emberek csapatát szeretnéd erősíteni, akkor keresd fel Oliviat, viszont, ha jó neked egy magamfajta 'senki' is, akkor velem tarthatnál a tornateremig. Tudod, ahol az ünnepség lesz - hadarta el a mondanivalóját, mire bennem egy csomó minden megfogalmazódott.
- Először is: tökéletesen megfelel számomra a Te társaságod. Másodszor pedig: ki a fene az az Olivia? - vontam fel szemöldököm, s kérdőn pillantottam rá, bár biztos voltam benne, hogy Ő a suli legnépszerűbb lánya. Honnan tudok ennyi mindent a gimnáziumbeli klikkekről és "rangokról"? Mivel én nem járhattam semmiféle iskolába, rengeteg evvel kapcsolatos filmet néztem meg, s mára már teljesen olyan, mintha én is ugyanolyan ember lennék, mint Ők.. Kár, hogy ez egyáltalán nincs így.
- Olivia az iskola legbefolyásosabb, s egyben legnépszerűbb lánya. Mindenki odavan érte, s a legtöbb ember már attól elájul, ha Livia tudja a nevüket. Hatalmas bulikat szokott szervezni, és kéthetente váltogatja a partnereit. Ezért is érthetetlen számomra, hogyan járhat már lassan egy hónapja Bieberrel - világosított fel Olivia kilétéről, aztán szóba hozott egy bizonyos 'Bieber'-t. Fejemet oldalra döntöttem, s homlokomat ráncolva néztem rá. Kacagott kettőt, aztán kérdeznem sem kellett, azonnal beszélni kezdett róla is.
- Bieber, azaz Justin Bieber. A suli egyik nagyon népszerű fiúja. Népszerűségét külsejének köszönheti.. Viszont. A többi közismert diákkal szemben, Ő egyáltalán nincs elszállva magától, s nem gondolja úgy, hogy Ő a világközepe. Minden lány szerelmes belé, természeten én nem estem bele ebbe a körbe. Mellesleg Oliv barátjáról van szó, úgyhogy jobb ha még a közelébe sem mész. Legjobb barátai: Jared és Scott, akik.. bár nem olyan helyesek mint Ő, iszonyú jó fejek, és mindenkivel kedvesek. Habár Biebshez nem kötődöm semmiféle értelemben sem, csupáncsak köszönőviszonyban vagyunk, Scott és Jared nagyon jó barátaim. Talán az egyetlenek, ebben az egész kócerájban - fejezte be mondandóját, melybe kicsit bele is zavarodtam, de végül ráhagytam a dolgot. Amíg a tornateremhez értünk, Shopie folyamatosan csak beszélt, és beszélt, de ez engem egyáltalán nem zavart, hiszen így legalább nem vagyok egyedül, s boldogan jelenthetem be, új barátra leltem. Az elsőre, s talán az egyetlenre, de ez engem hidegen hagy, lényeg, hogy egy van.
A rövid kis beszélgetésünk alatt megtudtam pár dolgot újdonsült barátnőmről.
Nagyon jó fej, közvetlen lány, aki könnyen barátkozik, s bár félénknek néz ki, egyáltalán nem az. Simán lehetne Ő a suli közepe, hiszen rengeteget beszél, mindenkiről tud mindent, és ezt előszeretettel osztja meg másokkal. Mindemellett hatalmas szíve van, szereti ha Shonak hívják, a családjával él, van két húga, Rebecca aki tizenhat éves, és Amanda aki öt. Emellett van egy palotapincsi kutyája, akit Dognak hív. Találó név.. Imád olvasni, vásárolni, futni, szimpatizál a divattal, és szeret beszélni. Ki gondolta volna?! 
A tornaterem egy tágas kis tér volt, tele testnevelésórán használatos eszközökkel. A falak fehérek voltak, bár sok helyen véltem felfedezni fekete cipőnyomokat. A terem osztályonként volt részekre osztva, s mint kiderült Sho és én osztálytársak vagyunk, így nekem nem kellett elveszetten kóborolnom, csak követtem a lányt. Két dolog is feltűnt, új osztályommal kapcsolatban. Az egyik az, hogy : sokkal több a fiú, mint a lány. Az egész osztály maximum hat lányból, és legalább tizenöt fiúból állt, aminek részben örültem is, hiszen jobban vonzódom a focihoz, és a sportokhoz, mint az öltözködéshez és a vásárláshoz. A másik dolog pedig az volt, hogy : a mi osztályunk volt a legharsányabb. Mindenki nevetett valamin, sokan üvöltöztek, s voltak olyanok, akik kisebb csapatokba verődve beszélték meg, hogy ki mit csinált a nyáron. Sophie elkezdett húzni egy két fiú felé, s már akkor sejtettem, Ők ketten Jared és Scott.
- Sziasztok Srácok! Ő itt Lisa, az új lány. Lisa, Ők itt Scott és Jared - mutatott be minket egymásnak Sho, mire én bénán intettem egyet a fiúknak. Scott közelebb lépet, s ekkor tűnt fel, legalább egy fejjel magasabb mint én.
- Kisasszony! - mosolygott rám bágyadtan, aztán kezet csókolt, melybe sikeresen belepirultam.
- Szállj le Róla Sco! - szólt rá nevetve Sophie, miközben belebokszolt a fiú vállába.
- Van barátod? - tért rögtön a tárgyra Jared. Én kikerekedett szemekkel bámultam rájuk, aztán halkan elkuncogtam magam.
- Tipli van Fiúk! Lisa nem egy társkeresőbe jelentkezett, hanem egy gimnáziumba. Ez pedig azt jelenti, hogy akadjatok le róla, és ne zaklassátok - oltotta le Őket Sophie, az én fülem pedig a megnevezésnél elakadt. Lisa.. Egész életemben egy ember hívott így engem. Az első barátom, aki nagyon csúnya, mély sebet hagyott a szívemben, akit mindennél jobban szerettem, s aki összetörte a szívemet, és megtanította, hogy ne bízzak senkiben. Megcsalt. Ez már a múlt, én pedig próbálom túltenni magam rajta, bár szörnyen nehéz.
- Jóvanna' - felelte egyszerre a két srác csalódottan.
- Jobb lesz, ha mi most lépünk. Jön a királynő meg az ura - vihorászott Sho, én pedig először nem értettem mire mondja, de aztán oldalra pillantottam, s megláttam. Őt...