2014. április 28., hétfő

2.rész

Sziasztok.: ) Megjött a 2.rész. Remélem elnyeri a tetszéseteket.  Sokat kellet várni, amiért bocsi. Rövidke lett, és még uncsinak mondanám, de lassacskán eljönnek az izgis részek is. Most már nagyon várunk komikat, mert így nem tudjuk, hogy tetszik-e vagy sem. A 3.részt Vivianne írja, ami biztos, hogy nagyon jó lesz.: ) puszillak titeket.<3
~Ann.xd





Barna szemei csillogtak a tornaterem ablakain besütő fénytől. Fejét, egy fekete sapka fedte, amit fordítva viselt a kobakján, és barna haja kikandikált a kis résen. Körülbelül két számmal nagyobb fehér inget viselt, és sötétkék farmernadrágja ülepe majdnem a térdénél lógott. Ezt soha nem fogom megérteni, hogy miért jó, ha a fél hátsója kilóg. Fekete cipője valami márkás darab lehetett, mert a legtöbb fiú lábán hasonló lábbeli virított. A mellette jövő lány, olyan magabiztosan lépkedett azokban a 10cm-es sarkakban, hogy csak lestem. Hosszú fekete haja egyenes szálakban omlott vállaira. Sötét barna szemei, kihívóan voltak kisminkelve. Kis fekete ruhát viselt, amit inkább vennék fel buliba, mint egy iskolai évnyitóra. Úgy tűnik Sophie-nak igaza volt abban, hogy ő a legnépszerűbb lány mert, ahogy végig jött a tornatermen, mindenki bámulta, és köszöngetett neki. Ami őt egy kicsit sem zavarta, mert, ahogy láttam a legtöbb fiúra még kacéran rá is kacsintott. Ahogy oda értek, Olivia rögtön rám szegezte tekintetét.
- Ez ki? – mutatott rám, és közben szemöldökét felhúzta.
- Ő az új barátnőm! – állt mellém hirtelen, Scott. Egy ’mi van’ fejet vágva fordultam a mellettem álló fiúhoz.
- Jobbat is találhattál volna, Scotty.  – szólalt meg a magát olyan gyönyörűnek képzelő lány. Most rá vetettem tekintetem, kicsit sem szép nézéssel. Amint meg szólalhattam volna, már valaki más megtette helyettem.
- Oliv, légy kedves. – mondta, és a lányra nézett. – Szerintem ő az új osztálytársunk. – fordult felém. – Szia, Justin vagyok. – mosolygott rám, amiről nem igazán tudtam levenni a tekintetem.  – Hogy hívnak?
- Elisabeth. – mondtam ki nevem, de szemem még mindig a száján lévő mosolyt nézte.
- Akkor Elisabeth, üdvözöllek a South High-ban. - arcán még mindig ugyan az a mosoly ékeskedett. Már értem, miért van minden lány belé zúgva. Ennek a mosolynak nehéz ellen állni.            
- Kérek, mindenkit maradjon csendben, az évnyitó kezdetét veszi! – hallottam meg egy mély rekedtes hangot.
- Gyere ide. – mondta Sophie, megfogta alkarom, és magához húzott. – Jobban teszed, ha nem tartod ennyi ideig a szemed Justin-on, mert egy kicsit feltűnő. – igaza lehet, de ha egyszer nem tudtam levenni mosolyáról a szemem, nem tehetek róla. Az igazgató, aki a Mr. James névre hallgatott, elkezdte évnyitói beszédét, ami olyan unalmas volt, hogy ezt szívesen ki hagytam volna. Beszélt az elmúló nyárról, és a beköszöntő őszről. A vizsgákról, ami csak az év végén lesz, de azért 10 percet prédikált róla. Köszöntötte az új diákokat, meg persze a régieket is. Amiről a legtöbbet beszélt az a futball volt. Nem a rendes lábbal rúgós futballról, hanem a kézben szaladósról. Amerikai futball. Ahol úgy döntik, és borítják fel egymást az emberek, hogy nézni is fáj nem, hogy átélni. Ahogy végig néztem a tornatermen mindenki lázban volt a közelgő meccs miatt, amit az imént mondott az igazgató. Még a mellettem álló Sophie is huhogott, mikor Mr. James azt kiabálta, hogy - Meg kell nyernünk! Úgy tűnik ebben az iskolában a foci nagy szerepet játszik.
- Halljam a csatakiáltást, mindenkitől! – kiabálta az igazgató.
- South, South, South High. – hangzott el a csatakiáltás, olyan hangosan, hogy a tornaterem falai bele remegtek. Csak néztem szét magam körül. Mindenki, minden egyes gyerek kiabálta, csak én nem. Mentségemre szóljon, nem tudtam semmi ilyesmiről. És mivel most már tudok róla, a legközelebbi alkalommal én is kiabálni fogom. - South, South, South High! – kiabáltam magamban.                 
Körül belül még 10 percig beszélt az igazgató azután, minden osztály a terme felé vette az irányt. Sophie mellett voltam egész végig, nem akartam elveszni ebben a hatalmas iskolában. Mivel a mi termünk az suli túl oldalán volt, fel tudtam mérni az iskola pár pontját. Ha egyedül kéne mennem már meg találnám a büfét, a kémia labort, a színháztermet, és az uszodát. Igen! Szerencsétlenségemre uszoda is volt az iskolában. Mivel egy kicsit sem tudok úszni, és még a víztől is irtózok, nem nagyon örülök ennek a hatalmas medencének.   
Mire a teremhez értünk, meghallottam az első csengő szót, amin elmosolyodtam, mert most már 100%-ig biztos voltam abban, hogy iskolában járom ki az utolsó évemet.  
Amint beléptem a terembe, csodálkozva néztem körül. Annyira boldog voltam, hogy elmondani nem tudom. Minden olyan csodás volt. A zöld tábla, a tanári asztal, a padok. Olyan volt ez számomra, mint egy álom. Lehet, hogy mások utálják az iskolát, de én egyelőre, még imádattal néztem minden apró kis szegletét.
- Hé, Lisa. – hallottam meg Sophie hangját. – Ide gyere. – mikor oda fordultam, barátnőm, az egyik, még üres pad felett állt. Oda sétáltam mellé, és lehuppantam az egyik székre. – Mától ez a mi helyünk. – mondta, és rá csapott az asztalra, miközben ő is leült. A három padsorból, a mi helyünk a baloldalon az utolsó előtti pad volt. És, hogy kik rohantak, hogy övéké legyen az utolsó pad? Scott és Jared. Mint valami két kis óvodás, úgy foglalták el a helyüket.
- Látom Mr. táskát dobtad.  – dugta előre a fejét közöttünk Jared.
- Most már nem a táskám lesz a pad társam, hanem egy hús vér ember. – nevetett Sophie és közben tenyerét Jared homlokához tette, és hátra tolta fejét.      
- Pedig eddig jól láttam a táblát. – szólalt meg Scott is. – Most viszont meg kell kérjem a kedves padtársadat, hogy egy kicsit húzza össze magát mert úgy jobban látnám a terepet. – hangjában hallatszott, hogy viccelődésből mondta.
- Vegyek neked szemüveget, te szegény? – fordult hátra Sophie, de amint válaszolt volna Scott, egy másik hang szólalt meg.
- Jó napot, osztály. – egy idős nő tette le cuccait a tanári asztalra, és mosolyogva nézett körül.
- Ő az osztályfőnökünk, Mrs. Walt. – súgta fülembe Sophie. – Amilyen aranyosnak látszik olyan szigorú. - ez a néni? Úgy tűnik, nem lennék jó emberismerő, mert én meg mertem volna rá esküdni, hogy egyáltalán nem szigorú, de ha a padtársam azt mondja így van, akkor hiszek neki.
- Egy új diákról tudok. – mondta Mrs. Walt.
- Itt van.  – mutogatott rám Sophie. Mindenki engem kezdett el bámulni, amitől egy kicsit kényelmetlenül kezdtem magam érezni.
- Állj fel és mutatkozz be. – mondta a tanár. Lassan álltam fel a székről, és közben a tekintetem cikázott az engem figyelő emberek között. Addig, amíg meg nem láttam megint azt a mosolyt, amitől megint csak azt tudtam bámulni. De nem sokkal később már nem csak a mosolyát, hanem a szemét kezdtem fürkésztem. Ahogy ő is engem nézett, olyan volt, mint, amit a nagyi írt le a naplójában, arról az alkalomról, mikor a nagyapámmal találkoztak először.
- Kislányom, jól vagy? – zökkentett ki Mrs. Walt. Bólintottam, a többiek pedig halk kuncogásba kezdtek. – Hallgatunk. – mondta.
- Elisabeth Forest vagyok. – csak ennyit tudtam mondani, nem tudtam mi mást mondjak még.
- Melyik iskolából jöttél? – kérdezte meg Mrs.Walt.
- Otthon tanultam. – válaszoltam.
- Szóval te eddig soha nem jártál iskolába? – jött a következő kérdés.
- Nem. – a rövidke válaszom, némelyik ember arcán csodálkozást váltott ki.
- Akkor remélem jól fog telni az első napod. – mosolyodott el ismét a tanár. És abban a pillanatban éreztem azt, amit nem kellet volna. A másságom valami oknál fogva, kezdett kibontakozni.  

        




4 megjegyzés:

  1. nagyon jó lett ügyes/ügyesek vagytok siess/siessetek a következővel :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm/Köszönjük.: ) szerintem Vivianne hamarabb tudja hozni mint én.: D

      Törlés
  2. nagyon jóó sisess a kövivel :)) !!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi: ) Vivianne hozza a kövit, amit már én is várok.: )

      Törlés